Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. Ennek következtében a 250 ezres 2. magyar hadsereghez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül 125-130 ezren estek el, sebesültek meg vagy estek fogságba. Tragikus sorsuk, „feláldozásuk története” a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezete.
A megemlékezésről szóló képes beszámolót hadd egészítsem ki Vitéz Bányai József géppuskás szakaszvezető édesanyjának írt levelével:
„Drága Anyukám!
Nagyon várt válaszlapotokat ma kaptam meg kezeimhez. Nagy sokára jött. Ne várjatok most már tőlem levelet és ti se küldjetek…Az orosz itt valami nagyra készül, mi meg a végsőkig kitartunk. Erre esküdtünk meg. Küldtem haza november 14- én 105 pengőt, abból Ágikának vegyetek keszkenőt. Remélem, hogy Pista öcsém derekasan átveszi a helyemet a családban, neki a zsebórámat hagyom örökül. Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek! Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett és a kezem az üres csajkához fagy. Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is. Itt halunk meg. Kérlek, hogy ne haragudj rám!
Kezedet csókolja:
Hű fiad: Jóska, 1943. I. 11.”
Tisztelettel: Nagy Andrásné, polgármester